Tribal Fusion után: visszatérés a forráshoz

A tribal fusion dance régen izgalmas kulturális kísérletként indult. Egy olyan fogalomkeret volt, ahol egy különleges mozdulatnyelvben a keleti hagyományok, archaikus képek és a kortárs színpadi kifejezés találkozhatott. Vizualitásában több különböző kultúrából is merített. Mindez magában hordozta a közösségi szertartások szellemiségét, ahol a tánc közvetítő közegként működött egyén és világmindenség, múlt és jelen között. Az évek során ez a műfaj azonban olyan irányt vett, ahol a hangsúly fokozatosan áttevődött a látványos külsőségekre, a vizuális önreprezentációra és ezzel együtt – én úgy látom – elveszett valami abból a mélységből és különlegességből, amely eredetileg éltette. A tribal fusion színpadai (tisztelet a kivételeseknek!) ma már leginkább csillogó „páncélok”, kristályos fejdíszek és túlhangsúlyozott pózok terepei.
Ez egy érdekes folyamat volt, amit volt szerencsém végig követni. Pontosan az történt, mint a misztériumokkal. Az ősi misztériumok zárt közösségekben alakultak ki, ahol mindennek oka volt, mert egy különleges tudás és beavatás során jött létre. Amikor azután ezek a formák tágabb közösségek felé nyíltak meg, a beavatás személyes jellege és belső tartalma fokozatosan háttérbe szorult és így az eredeti értelmezés is átalakult.
Hasonló folyamat játszódott le a tribal fusion világában is. Nyilvánvaló igény volt arra, hogy ez az irány új, erős kulturális mixként jelenjen meg. Aztán egyszer csak megjelent az "estélyi ruha, korona" trend – és ez mára szinte általánossá vált. Ez nyilván olyan típusú nőket vonzott akik vágytak királynőként megjelenni. Ők még jobban erősítették ezt a folyamatot. Így elkezdett uniformizálódni minden, ami addig színes és változatos volt, mind formában, mind matériában és hát ugye mondanivalóban is. Így kialakult egyfajta kényszerű megfelelési igény: ha valaki nem követi a trendet, könnyen rásütik, hogy már nem tartozik a körhöz. Én magam is eljutottam odáig, hogy bár más esztétikai világból érkeztem, részben átvettem ezt a formulát, mert a közösségi összetartozás élménye fontos volt számomra is, de egyre inkább kényelmetlenül éreztem magam ebben a szerepben. Valaha még sámánisztikus, földközeli jelmezekben táncoltam, most pedig egy olyan színpadi világ közepén találtam magam, ahol a hangsúly a test kiállításán, pózokon és a látványon van. Ez a fajta nőiesség nem azonos azzal az erővel, amiről számomra ez a tánc eredetileg szólt. Szerintem a külsőségek kultusza elnyomta a belső tartalmat és mindez inkább a piac logikáját, mint a rítus lényegét idézi.
Sokan ezt a típusú női erőt felszabadulásaként értelmezik, de szerintem inkább a test mint látvány tárgyiasulása figyelhető meg. Az egész folyamat azt a benyomást kelti számomra, mintha a tribal fusion lassan átcsúszott volna egy stilizált díszletvilágba, ahol a valódi kulturális tartalom helyett a külső megjelenés uralkodik. 
Számomra ez az irány már nem ad teret a mélyebb önkifejezésnek. Ezért döntöttem az ethno fusion dance kifejezés mellett (amit egy kedves tanítványom javasolt) – egy olyan táncesztétika mellett, amelyben a fúzió szó visszanyeri méltóságát és az ethno folyamatos határozott irányt mutat. Az ethno fusion külső inspirációkat gyűjt, miközben belülről építkezik: a kultúrák között szelíd párbeszédet teremt, a gesztusban, a ritmusban és vizuálisan is keresi a közös nyelvet, a közös teret. (legalábbis ez a cél)

A rövid, három-öt perces színpadi formátum keretei között – amibe a tribal fusion rendezvényeken szorítva voltam/voltunk – kevés lehetőség nyílik valódi rituális energiát teremteni. Az ethno fusion dance ezzel szemben a performansz irányába nyit: a tánc itt nem illusztráció, hanem élő folyamat, az átlényegülés eszköze, a tudat mélyebb rétegeire ható tapasztalat. Minden mozdulat jelentéssel telített, minden megjelenés kulturális lenyomatot hordoz, a színpad és az eszközök fogalmát is tágítja.
Az új út, amire lépek, nem elfordulás valamitől, hanem visszatérés valamihez. Ahhoz a forráshoz, ahol a mozdulat hitet, identitást és történetet közvetít – kortárs eszközökkel, de ősi szellemiséggel.
Ebben azért van tapasztalatom, mert a performansz műfaját - eddig önállóan ugyan - de művelem. Szeretnék egy ilyen típusú alkotói folyamatba másokat is bevonni. Ehhez arra van szükség, hogy - bár a tribal fusion jó alapot szolgáltat, de ennél még nyitottabb legyél vizuálisan is és mozdulatkincsben is más kultúrákra és hogy ne a királynőként való megjelenés motiváljon, hanem az alkotás mágiája!
Hoppá! Nagy szavak mi? De ja! ...és ha most ezt nagyon a magadénak érzed, akkor tarts velem! 

(Tudatosan fogalmaztam kritikusan a tribal fusion tánc jelenlegi irányairól. Ettől még vannak nagyszerű alkotók, akikre tisztelettel tekintek és akik inspiráló hatással vannak rám. Mégis fontosnak éreztem, hogy kimondjam: a szándékom nem a bántás, hanem a tisztázás volt. Szomorúnak tartom, hogy a kritikai gondolkodás nem de annak kimondása ma háttérbe szorul és egyre kevesebben vállalják nyíltan a véleményüket, ha az eltér a megszokottól. Én inkább választom az önazonosságot, mint az általános tetszést. Az ethno fusion használata számomra egy tartalmi és szellemi újrarendeződés, valami ami pontosabban kifejezi, mit jelent számomra a tánc és milyen belső irányt követek tovább.)